Szőnyi Beáta

pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens

Összefüggéseiben tekintek az emberre – a test, a lélek és a környezet egységében. Úgy vélem, hogy a tanácsadás során a kérdezés, a meghallgatás, a humor, a csönd, a türelem és olykor egyetlen új nézőpont többet segít, mint bármilyen „tanács”.

Bővebben

„Hiszem, hogy sosem késő újrakezdeni.”
Ezt vallom magánemberként és pszichológusként is.

Ma pszichológusként dolgozom, de pályámat eredetileg közgazdászként kezdtem, és több mint húsz évig dolgoztam a multinacionális üzleti világban, ügyfelekkel és csapatokkal foglalkozva. A segítő hivatásnak a gyökerei azonban már akkor megvoltak bennem.

Negyven év felett éreztem elég erőt és bátorságot ahhoz, hogy változtassak- beiratkoztam az egyetemre és öt évvel később pszichológusként diplomáztam, mert megértettem, hogy ami igazán közel áll hozzám az az emberi történetek és érzések mögött rejlő elakadások megértése, valamint az ebből fakadó változások és újrakezdések támogatása és kisérése.

A pályaváltás során szerzett tapasztalataim és az üzleti világban eltöltött évek olyan tudást és erőforrást adnak számomra, amelyet klienseim támogatására tudok fordítani, hogy új nézőpontokat fedezzenek fel és tudatosabban haladjanak életük új szakaszain keresztül. Fontosnak tartom, hogy mindenki megtalálja a munkájában az elégedettséget és az egyensúlyt, ezért különös hangsúlyt fektetek a munkahelyi stressz és a kiégés megelőzésére, feldolgozására, a karrier- és munkakörváltás nehézségeinek kísérésére, valamint a veszteségek és újratervezések lelki feldolgozására.

Emellett kiemelten foglalkozom a párkapcsolati fordulópontokkal is, amelyek sokszor különösen nagy próbatételt jelentenek. Ilyen területek lehetnek: a kapcsolati döntések előkészítése, a válás vagy elválás lelki feldolgozása, a hűtlenséget követő újrakezdés, a gyerekek kirepülése utáni újra egymásra találás, az intimitás és közelség megerősítése hosszú távú kapcsolatokban, valamint a társas magány és a párválasztási bizonytalanságokkal való megküzdés.

A párkapcsolat területén fontosnak tartom a szexualitás és az intimitás kérdéseit, mert úgy gondolom, hogy ezekről lehet és kell is nyíltan és elfogadóan beszélni; mert mindannyiunk életének fontos részei és mert rengeteg változást, gyógyulást hozhat, ha merünk foglalkozni velük.

Kevesebbet

Időpont foglalás

Foglaláshoz kattints a számodra megfelelő időpontra!

Miért válassz minket?

Nemzetközi protokollok

Tudományos, evidence-based

Eredményközpontú folyamatok

Szőnyi Beáta pszichológus Pszichopont

Szőnyi Beáta

pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens

22.000 Ft / találkozó

Időpontot foglalok

Miért válassz minket?

Az időpont ingyenesen módosítható

Ellenőrzött, megbízható szakemberek

Könnyen és biztonságosan használható

Vélemények

Szőnyi Beáta, pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens
“Hirtelen felborult az életem minden területe, bár lehet, hogy egy hosszabb folymaat volt, csak nem vettem észre. Beáta intelligens, megértő, bölcs. Nagy segítség most nekem, mintha mindig is ismertem volna.”
Kliens, 50
Szőnyi Beáta, pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens
“Nagyon kedves és empatikus pszichológus, hamar bizalmat tudtam szavazni. Sokat segített abban, hogy jobban megértsem önmagam. Örülök, hogy elindultam ezen az úton!”
Kliens, 44
Szőnyi Beáta, pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens
“Mindenkinek ajánlom, aki szeretne fejlődni, önmagát jobban megismerni, vagy egy támogató szakembert keres a nehezebb időszakokban. Ritka az ilyen odaadó, őszinte segítő.”
Kliens, 47
Szőnyi Beáta, pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens
“Türelmes, kedves, és szakmailag nagyon felkészült. Már az első alkalom után éreztem a változást.”
Kliens, 52
Szőnyi Beáta, pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens
“Nagyon jó élmény volt Beátával dolgozni. Már az első alkalomnál éreztem, hogy egy biztonságos, elfogadó térben vagyok, ahol végre őszintén megnyílhatok. Figyelmesen hallgat, pontos kérdésekkel vezet, és mindig érzékenyen reagál arra, amiről beszélek.”
Kliens, 35
Szőnyi Beáta, pszichológus, szexuálpszichológiai konzulens
“A közös munka során sikerült tisztábban látnom több olyan helyzetet, amivel évek óta küzdöttem. Sokkal stabilabbnak és magabiztosabbnak érzem magam, mióta hozzá járok. Őszintén ajánlom mindenkinek.”
Kliens, 29