Beke Nóra

pszichológus

Elfáradtál a folyamatos teljesítésben, vagy megkérdőjelezted, ki is vagy valójában? Az identitáskrízis, a kapunyitási -és zárási válság, a kiégés mind gyakori, mégis nehezen kimondható élmények – sokszor épp ezek a minket legmélyebben érintő dilemmák.

Bővebben

Számomra ezek az élethelyzetek a belső érés, átrendeződés jelei: olyan időszakok, amikor már érezzük, hogy változásra van szükség, de a következő lépés még bizonytalan. A segítő beszélgetés éppen ezért sokszor nem a válaszokkal kezdődik, hanem az elindulás nehézségével. Elbizonytalaníthat, ha nem tudjuk pontosan megfogalmazni, mi zajlik bennünk; ha tartunk attól, hogy túl érzékenyek vagyunk; vagy attól félünk, hogy a másik fél nem ért majd meg minket. Nem azért, mert „baj lenne velünk”, vagy mert túl sokat boncolgatunk valamit – hanem mert az élet és az emberi lélek mélységei gyakran összetettek. Ahogy Karinthy Frigyes is megfogalmazta: „Nem én vagyok bonyolult, hanem a dolog, amiről beszélek.”

Úgy gondolom, hogy ezek a kezdeti akadályok szinte mindenkit érintenek – hiszen amikor saját lelki világunkkal nézünk szembe, az mindig egyfajta bátorságpróba.

A figyelem, a jelenlét és a megértés számomra már a kezdetektől fontos értékek: ezek adták meg azt a belső irányt, ami a pszichológusi pálya felé vezetett. Szakemberként pedig egyik fő feladatomnak tartom, hogy egy empatikus, elfogadó kapcsolatban segítsek feltárni és megérteni a hozzám fordulók személyes problémáit, az érzelmi kihívásokat, és egyszerűsíteni mindazt, ami elsőre bonyolultnak tűnhet.

Főbb témák, melyekkel többek között dolgozom:

– önismeret, önértékelés, önbizalom

– élethelyzeti nehézségek, változások

– identitáskrízis, kapunyitási és -zárási krízis

– kapcsolatok fejlesztése

– pályaválasztás, karrierrel kapcsolatos döntések

– kiégés, munkahelyi problémák

Klienseimet magyar és angol nyelven tudom fogadni.

A nehézségekkel való szembenézés nem gyengeség, hanem bátorság – ebben kísérlek támogató figyelemmel.

 

Kevesebbet

Időpont foglalás

Foglaláshoz kattints a számodra megfelelő időpontra!

Miért válassz minket?

Nemzetközi protokollok

Tudományos, evidence-based

Eredményközpontú folyamatok

Beke Nóra pszichológus

Beke Nóra

pszichológus

18.000 Ft / találkozó

Időpontot foglalok

Miért válassz minket?

Az időpont ingyenesen módosítható

Ellenőrzött, megbízható szakemberek

Könnyen és biztonságosan használható

Vélemények

Beke Nóra, pszichológus
“Nagyon szeretem vele a közös munkát, számomra már pár alkalom után is rengeteget segített. Úgy érzem, mindig nagyon jól igazodik az igényeimhez”
Kliens, 28
Beke Nóra, pszichológus
“Csak 2 alkalommal voltam eddig nála, de nagyon szuper dolgokat mond, jól éreztem magam a session-ök alatt, és csomó dologra már most rávilágított,”
Kliens,32
Beke Nóra, pszichológus
“Már az első alkalom után is úgy éreztem, hogy valaki végre nem csak azt hallja, amit mondok, hanem azt is ami mögötte van és rendkívül kényelmesen éreztem magam. Úgy érzem jól választottam! ”
Kliens, 24