Róbert Liliána

pszichológus

Pszichológusként célom egy biztonságos közeg megteremtése, ahol nyíltan tudunk beszélgetni az elakadásokról és egyéni célok mentén tudok segíteni a fejlődésben.

Bővebben

Diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem meg, ahol a pszichológia számos területével megismerkedtem. Szakmai gyakorlatomat az Országos Onkológiai Intézetben végeztem, ez a tapasztalat pedig abban segített, hogy jobban megértsem a daganatos betegek pszichés működését, valamint azt hogyan nyújthat segítséget egy pszichológus egy ilyen helyzetben. Önkéntesként dolgoztam továbbá a Murmo Szakpszichológiai és Művészetterápiás Központban, ahol elsősorban gyermekek és serdülők csoportterápiás kezelését támogattam.

Hiszem, hogy már a meghallgatás és az empátia is olyan erővel bír, ami segíthet az önismeret fejlődésében, és hogy minden beszélgetés sokkal többet adhat, mint csupán tanácsok vagy megoldások. Találkozásaink során igyekszem minél jobban megérteni az egyéni szükségleteket, problémákat és az igények figyelembevételével haladni előre a közös munkával. Támogató és ítélkezésmentes teret adok a hozzám fordulók számára, mely többek között az érzelmek mélyebb megismerését és a saját erőforrások felismerését is lehetővé teszi. Különösen fontos számomra a fiatal felnőttek, valamint az LMBTQ emberek támogatása, segítése.

 

Amiben segíteni tudok:

  • Önismeret
  • Önértékelés/ önbizalom fejlesztése
  • Stressz és megküzdés
  • Halogatás
  • Kommunikáció fejlesztése
  • Társas kapcsolatok fejlesztése
Kevesebbet

Időpont foglalás

Foglaláshoz kattints a számodra megfelelő időpontra!

Miért válassz minket?

Nemzetközi protokollok

Tudományos, evidence-based

Eredményközpontú folyamatok

Róbert Liliána pszichológus Pszichopont

Róbert Liliána

pszichológus

20.000 Ft / találkozó

Időpontot foglalok

Miért válassz minket?

Az időpont ingyenesen módosítható

Ellenőrzött, megbízható szakemberek

Könnyen és biztonságosan használható

Vélemények

Róbert Liliána, pszichológus
“Liliánát az alapítványnál ismertem meg.Lassan, de biztosan sokkal jobban érzem magam a bőrömben, sok helyzetben érzem, hogy megerősödött az önbizalmam és már ki merek állni magamért, ami régen nagyon nehezemre esett.”
Kliens, 34
Róbert Liliána, pszichológus
“Örülök, hogy végre rászántam magam, és eljöttem pszichológushoz. Pozitív véleményem volt, most már nem lesz gát bennem, hogy eljöjjek a konzultációkra. Liliána személyisége és hozzáállása sokat segített, hogy feloldódjak.”
Kliens, 47
Róbert Liliána, pszichológus
“A tanácsadások során sok felismerésem született magammal kapcsolatban. Liliána rávezetett a megoldásokra, nem mondta meg, mit tegyek, hanem segített, hogy magamtól jöjjek rá. Ez óriási élmény volt! Sokat tanultam tőle önismeretből és elfogadásból.”
Kliens, 31
Róbert Liliána, pszichológus
“Tiszta, érthető magyarázatokat ad, és mindig érzem, hogy valóban figyel rám. Bátran ajánlom Liliánát.”
Kliens, 26
Róbert Liliána, pszichológus
“Nagyon sokat kaptam a beszélgetéseinktől. Olyan természetes könnyedséggel teremt bizalmi légkört, hogy rögtön megnyugodtam mellette. Felkészült, türelmes és hiteles — pont arra volt szükségem, hogy valaki úgy hallgasson meg, hogy közben tényleg megért.”
Kliens, 26
Róbert Liliána, pszichológus
“Segített jobban eligazodni az érzéseim között, és olyan eszközöket adott a kezembe, amiket azóta is sikerrel használok. Ajánlom mindenkinek, aki elakadt vagy szeretne fejlődni.”
Kliens, 34